Krími tatárok: az 1944-es események kérdésére

A hidegháború vége után a szocialista tábor összeomlása és sok új független állam megalakulása lassan lendületet vett a történelem felülvizsgálatának hajlandóságában. Ezt nemcsak a történelmi tények újbóli felmérésében, hanem számos államban új nemzeti történelem megírásában is felvetették.

A fiatal, újonnan kialakult államokban, amelyek közül sokan még nem képesek társadalmuknak társadalmi előnyöket biztosítani, azzal a céllal, hogy kormányzati szinten egy monolit társadalmat hozzanak létre, a nemzeti kérdésekkel kapcsolatos problémák, a múlt tragikus oldalai stb. Különösen a volt szocialista tábor számos országában aktualizálódott a népirtás problémája. Valójában, több millió ember hazafias érzésével (és olyan érzékeny kérdésben, mint a népirtás, akkor is) zajlik, amely egy közös nemzeti elképzelés létrehozásának szilárd alapja. Van azonban egy hátránya az érme. Az ilyen súlyos bűncselekmény, mint a népirtás, vádja nagyon komoly, és megbízható bizonyíték nélkül való hitre vétele alapvetően téves. Mindazonáltal ez nem akadályozza meg, hogy sok nép vonzsa ezt a kifejezést.

Az egyik legellentmondásosabb és legvitatottabb kérdés ezen a téren a krími tatárok deportálása a Nagy Honvédő Háborúban. Ismeretes, hogy a Krím most autonóm köztársaságként Ukrajna részévé vált, de még ez a státusz lehetővé teszi a krími tatár nép népirtásának elterjesztését. Mennyire legitimek az ukrán félsziget őshonos lakosainak követelései a kitelepítés elismerésének, mint népirtásnak?

A Nagy Honvédő Háború kezdetétől kezdve Krím volt a Wehrmacht egyik legfontosabb eszköze, amely az ország mélyen sikeres támadást jelentett. Először is, ezt persze a haditengerészet bázisainak jelenlétével magyarázták: a félsziget lefoglalása valójában a Fekete-tenger medencéjének északi részén fekvő Németország felosztatlan erejét jelentette.

A félsziget támadója 1941 októberében kezdődött a déli hadsereg haderőivel, és igazságos, hogy a németek ebben az irányban történő aktiválása azonnal megindította a tatárok tömeges elhagyását a Vörös Hadseregtől.
A történelem már tudott példákat arról, hogy a harcok során a sziget őslakosai laktak az intervencionisták oldalán. Így a krími tatárok a krími háborúban 1853-1856. Aktívan részt vett a francia-angol-török koalíció oldalán tett intézkedésekben.

Mindenesetre, anélkül, hogy el kellene térnünk a fő témáról, azt kell mondanunk, hogy a Krímben folytatott háború kezdetén 4 divízió alakult ki, gyakorlatilag mindegyik nem tudott magas harci képességeket mutatni. Természetesen a krími tatárok nem rendelkeztek teljes körűen a hadosztályokkal, mégis a helyzet továbbra is fennáll. Sőt, a militáns hangulat hiánya nem volt a fő probléma: a tatárok között hamar elkezdődött a tömeges elhagyás.

Ezenkívül a krími tatárok is aktívan elhagyták a partizán elváltozásokat, amelyeket szinte azonnal a háború kitörésével hoztak létre. Ez a tény jelentősen leegyszerűsítette a németek irányítását az elfoglalt terület felett.

A tatárok hűséges hozzáállását a megszállókhoz a személyes tisztelet megnyilvánulásában is bizonyították. Így Manstein tábornok azt írta, hogy a tatár küldöttség ajándékokkal tisztelte őt a német csapatok főparancsnokának.

Végül a krími tatárok megtapasztalták a kialakult "meleg kapcsolatokat", amikor a nácik létrehoztak 8 krími tatár zászlóaljat. A németek irányítása alatt alakultak és fegyveresek voltak az "önvédelem". Számos tatárt használtak vezetőnek a partizán elválasztások ellen. Hűséges a németek számára a békés krími tatárok.

A Szovjetunió kormánya nem tudta figyelmen kívül hagyni ezeket a tényeket. A Krím felszabadítása 1944-ben megtorlást okozott a helyi lakosság ellen. 1944. május 18-án elkezdődött a krími tatárok deportálása. Csak két nappal ezelőtt mintegy 200 ezer embert kitelepítettek Közép-Ázsiába, főleg Üzbegisztánba. Különböző becslések szerint a letelepítés és az azt követő első években a bevándorlók 10-50% -a elpusztult. Ezeket az eseményeket a krími tatárok népük népirtásaként tartják számon.

Ez az értelmezés azonban legitim, tekintettel a tatárok együttmûködésére? A deportálási események felülvizsgálatát a szovjet időkben visszatartották, és a Szovjetunió vezetői meggyőződésére azt kell mondani, hogy a krími tatárok tömeges kilakoltatását aránytalan és indokolatlan döntésnek tekintették, különösen mivel a munkások nagy része a Wehrmacht visszahúzódó részeit Nyugatra indította el. Így a letelepítésre vonatkozó döntést már nem ismerik el teljesen, de ugyanakkor helytelen lenne ezeket az eseményeket népirtásnak minősíteni. Ez a meghatározás az állam által szankcionált emberek szándékos megsemmisítését írja elő. Nincsenek olyan dokumentumok, amelyek megerősítenék a nemzeti tatárok teljes megsemmisítéséről szóló döntést.

Ez azt a következtetést vonja le, hogy a tatárok állításai a kitelepítésnek a népirtás elkövetéséért való elismeréséért megalapozottak, de nyilvánvaló, hogy a krími tatárok maguk sem térnek vissza álláspontjukról. Ennek a kérdésnek a megoldása ma mélyreható elemzést igényel, politikai nyomon követése nyomán is megjelenik, a Szovjetunió támogatói és a múltra való visszatérés sohasem fogja elítélni az 1944-es eseményeket. Így valószínű, hogy ez a kérdés több évtizedig is ellentmondásos lesz.